ÉRDEKBŐL VÉGZETT MUNKA

„Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak , és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát”

(Kol 3,23-24).

Isten úgy alkotott minket, hogy érdekünket szolgáló döntések és cselekedetek mentén haladjunk az életben. Az ember érdekei mindig ”önzős” érdekek. Még amikor ”önzetlenül” teszünk is valamit, az olyan döntésre is saját érdekünket keresve jutunk. Erről a mély igazságról tanít Pál apostol az idézett igeversekben. A jó lélekkel végzett tett mellékterméke” az a bizonyosság (”tudás”), hogy ”viszonzásul megkapja az Úrtól az örökséget”.

Az örökség nem fizetés, hanem - ebben az esetben - az Úr Jézushoz tartozásunk következménye. Ha dolgozni kellene az üdvösségért, akkor Ő nem lenne a mi Üdvözítőnk. A jó lélekkel végzett munkának az a jutalma, hogy megerősít bennünket az Úrtól kapott örökség felöli bizonyosságunkban. A Ravasz-féle Újszövetségben így olvassuk: ”Hiszen tudjátok, hogy ti az Úrtól veszitek az örökség jutalmát”.

A puszta létünk Isten ajándéka. A Sátán törekvései, a bűn feltördelik az élet egységét. Megtévesztve, címkét ragasztunk mindenre; vagy szentnek, vagy profánnak tartva helyeket, dolgokat, idõt és helyzeteket. A helyreállító kegyelem radikális változást hoz az ember életébe, mert nem tűri meg többé az élet feldaraboltságát. Egyszerre, az életszentség lesz a cél. Ezért írta Pál apostol: ”az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát”.

Visszatérve a munka megjutalmazására, azért érdekünk a lelkiismeretesség minden tevékenységünkben, mert, lám, még a szürke hétköznapokban is az Úr Jézushoz tartozásunkat ünnepelhetjük. Az újjászületett férfi és nõ istentiszteleti szándékkal vállalja és végzi a feladatát. Másképpen fogalmazva, ahogyan a trehány, lusta és felelőtlen ember a lelkiállapotát projektálja a látható világba, azt a lelkületet, ami még mindig a ”nagy szétdobáló”, a Sátán hatása alatt van, a hívő az Úr Jézushoz tartozásáról tesz vallást még a munkájával is.

Imádkozzunk, hogy a mindennapi munkánk végzése is Isten dicsőségére legyen!

Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az õ sebei által gyógyultatok meg.
(1Péter 2,24)

Ez az igevers megváltásunk történetéből azt az eseményt mondja el, amit a keresztrefeszítés szemtanúi nem láthattak, de minden újjászületett hívő megtapasztalt. Arról szól, ahogyan a bűneink a keresztre kerültek, miután Jézus Krisztus átvállalta azokat. Megváltónk a büntetést is vállalta helyettünk. A Biblia azt tanítja, hogy a bűntől csak így szabadulhat meg az ember.

Rendkívül érdekes kifejezést használ Péter apostol, amikor a bűnétől már szabad emberről ír. Másutt nem is találkozunk ezzel a melléknévvel a Bibliában. Évszázadokkal korábban a görög bölcselők használták, akik megvetéssel fordultak el a látható világ dolgaitól. Olyan változásra utal, amikor semmibe veszünk, szinte észre sem veszünk már valamit, pedig korábban körülötte forgott az életünk. Hasonlóképpen, "meg lehet halni" a bûnnek is. A bűn vonatkozásában ilyen szabadságot nyerhet az ember Jézustól. Ez nem felelőtlen közömbösség, hanem szabadság egy beteg, ártalmas kötődéstõl.

A megtéretlen és az újjászületett ember között tehát az is különbség, hogy míg az első képtelen szakítani a bűneivel, és az azok miatt ítélt lelki állapottal, az Úr Jézusban bocsánatot nyert hívő szabadságát az ”igazságban való élésre” használja. Az újjászületett ember is követ el bűnöket; én például, sajnos, gyakran és sokfélét. A bűntudat és a bűnbánat is Jézusnál tartanak, mert tudom már, hogy megbánt bűneimre bocsánatot nyerek tőle.

Nagyszerű érzés megszabadulni a bűn rabságából! Nagy öröm bocsánatot nyerni. Valóságos gyógyulás is történik tehát a keresztnél, aminek a lehetőségével ma is élhet bárki.

A Szabadító Úr Jézussal kialakult új kapcsolatról beszédes képet fest a folytatásban Péter, így: ”Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez”. A keresztnél kínált bocsánatot, szabadulást és gyógyulást nem adhatja lelkipásztor, sem semmiféle lelkigondozó. Én legalábbis Hozzá megyek, és szeretnék hozzá terelni másokat is, mert a helyettünk halált vállaló Jézus Krisztus a mi lelkünk igazi pásztora.

Adjunk hálát Jézus Krisztus váltsághaláláért!